Budapest, 2008. május 14.
A PricewaterhouseCoopers (PwC) és a Centre for the Study of Financial Innovation (CSFI) az idén is elkészítette „Banking Banana Skins” elnevezésű felmérését, melynek célja a bankokat veszélyeztető legfontosabb kockázati tényezők összegyűjtése. Az idei felmérés eredménye szerint a jelenlegi pénzpiaci zűrzavar hatására erőteljesen átrendeződtek a banki kockázatok.
A PwC idén is összeállította éves felmérését a banki kockázatokról. A felmérés rangsorolja a 30 legfontosabb kockázati tényezőt, mely 38 ország 300, a pénzvilágban jártas vezetőjének véleménye alapján készült el.
A kockázati index elérte a plafont
A felmérésben résztvevők válaszaiból kiderül, hogy a pénzügyi piacok nyugtalanságának fokát jelző úgynevezett „Banana skin” index a válaszadók növekvő aggodalmának köszönhetően 1988 óta először újra a legmagasabb pontra jutott. A felmérés szerkesztője, David Lascelles kijelentette: „Ugyan néhány válaszadó szerint túlzott a válsághangulat, azonban a megkérdezettek többsége rendkívül pesszimista. Az elmúlt tíz évben ez a legborulátóbb felmérési eredmény.”
A dobogós helyezésű, leginkább fenyegető kockázatok
A felmérés által összeállított rangsorban a legelőkelőbb helyet a folyó piaci körülményekkel, a likviditás hiányával, a hitelpiacot és a származékos piacokat sújtó szűkös kínálattal kapcsolatos aggodalmak foglalják el. Ez abból adódik, hogy sok piaci résztvevő retteg attól, hogy ezek a feszültségek globális recesszióhoz vezetnek.
A dobogós helyeket elfoglaló kockázatok közül kettő, a likviditás és a hitelek drágulása, eddig még soha nem szerepelt a ranglistán, mely a kockázati környezet jelentős átalakulását is jelzi.
A ranglistán nagy léptekkel felfelé törekvő kockázatok között található a globális recesszió fenyegetése, amelyet az amerikai piac visszaesése és a túlárazott részvények piacának összeomlása indíthat el. A makrogazdasági kilátásokkal kapcsolatos aggodalmakban az összes jelentősebb piac azonos nézeteket vallott.
Meglepő, hogy a „Banana skins” ranglista legnagyobb vesztese a túlzott szabályozás lett, amely az elmúlt két év során elfoglalt vezető helyéről a nyolcadik helyre esett vissza. Ennek ellenére a szabályozás jelentős kockázatnak minősül különösen akkor, ha a hatóság a válságra ösztönösen reagál. Ebből kifolyólag a rangsor első tíz helyén a nem pénzügyi kockázatok közül egyetlen egy található csupán: a problémát „elrendezni” igyekvő politikusok és hatóságok túlzott reakciója.
Mindenkinek más jelenti a kockázatot
A felmérés tanúsága szerint a kockázati kilátásokat az egyes válaszadói kategóriák eltérően értékelik. A bankárok szerint a legnagyobb fenyegetést a piaci kockázatok hordozzák, különösen jelentős ezek közül a hitel-, származékos és részvénypiac heves mozgása. A nem banki, például hatósági szakemberek nagyobb jelentőséget tulajdonítanak a bankok gyengeségeinek, ezen belül különösen a silány kockázatkezelési mechanizmusoknak és a bőkezű premizálási rendszereknek.
Érdekes továbbá, hogy a válaszok földrajzi megoszlása is különbséget mutat. Az eredmények szerint az iparosodott és a fejlődő piacgazdaságok a válsággal kapcsolatos kockázatokra azonos figyelmet fordítanak, de a vezető gazdaságokban a túlzott szabályozás kockázata nagyobb riadalmat okoz a piaci szereplők körében, míg a fejlődő gazdaságokban leginkább a finanszírozás költségét, rendelkezésre állását tartják a legveszélyesebb tényezőnek.
Banki Kockázatok 2008 - Globális eredmények (Zárójelben a korábbi helyezés)
- Likviditás (-)
- Hitelkockázat (2)
- Hitelek drágulása (-)
- Származékos termékek (3)
- Makrogazdasági trendek (14)
- Kockázatkezelési technikák (10)
- Részvények (12)
- Túlzott szabályozás (1)
- Kamatlábak (5)
- Fedezeti alapok (7)
- Csalás (11)
- Áruk (4)
- Valuták (13)
- Csaló kereskedők (27)
- Erős technológiai függés (6)
- Társaságirányítás (8)
- Vezetői ösztönzők (26)
- Fejlődő piacok (9)
- Bonyolítás (Back office) (24)
- Lakossági értékesítési gyakorlat (22)
- Érdekellentétek (16)
- Politikai zavar (15)
- Folyamatos üzem (21)
- Pénzmosás (18)
- Környezeti kockázat (25)
- Bankpiac túlzott kapacitása (17)
- Fizetési rendszerek (29)
- Fúziós mánia (19)
- Túl csekély szabályozás (30)
- Új piacra lépők konkurenciája (28)
Kockázatkezelés – felkészültünk rá?
A felmérés arról tanúskodik, hogy a korábbi tanulmányban szereplő 64 százalékhoz képest idén a válaszadók csupán 24 százaléka szerint állnak felkészülten a bankok az azonosított kockázatokkal szemben. Az eredmények szerint maguk a bankok saját ellenálló-képességüket jóval pozitívabban értékelik, mint a megfigyelők és a hatóságok.
„Ugyan a felmérésben a leghangsúlyosabban a folyó piaci körülmények szerepelnek, üzleti tapasztalatunk szerint kifejezetten megcsappant a banki kockázatkezelés minősége iránt táplált bizalom a piaci résztvevők körében, s így megfordult a korábbi felmérésekben megfigyelhető tendencia. A válaszadók egyértelmű álláspontja szerint a hitelszűke riadót fújt: a szakmának fel kell ébrednie, és át kell értékelnie a kockázatok kezelésére alkalmazott módszerek hatásosságát.” – véli John Hitchins, a PricewaterhouseCoopers banki szektorának vezetője az Egyesült Királyságban.
A tanulmány szerint a pénzpiaci válság rávilágított arra, hogy több tényező párhuzamos hatására, például az egyre bonyolultabb finanszírozás, az ösztönzők torzuló szerkezete és a kockázatkezelés elégtelensége folytán, a banki kontrollok, és bevált kockázatkezelési folyamatok már nem működnek a megfelelő hatékonysággal. Az új kockázatok kezelésére az intézményeknek új mechanizmusokat kell kidolgozniuk.
Közép-kelet európai előrejelzés (kivéve Oroszország/FÁK)
A közép-kelet európai válaszadók a kérdésre, mely szerint mit gondolnak saját és egyéb intézmények kockázat kezelési felkészültségéről az alábbi válaszokat adták:
% | Globálisan | Közép-Kelet Európa |
Kiváló | 24 | 19 |
Vegyes | 72 | 81 |
Gyenge | 4 | 0 |
A közép-kelet európai régióban a válaszadókat ugyanazok az aggodalmak gyötrik, mint a világ más tájain élőket, azaz kiemelten foglalkoztatja őket a közvetlen válság és a kapcsolódó piaci kockázatok, a likviditás, a hitelkockázat stb. Azonban különbség látható a válaszokban a helyi banki kondíciókat és a bankpiac fejlődésének helyzetét illetően. Ide sorolandóak például a krízis hatása a helyi finanszírozás költségére és elérhetőségére, a bankok kockázatmenedzsmentjének minősége és a személyzeti problémák. A régióban azonban a válaszadók kevésbé gondolják problémának az esetleges válság túlreagálását szabályozási szempontból.
A régióban csalás és a bűnözés általában, valamint a lakossági értékesítési gyakorlat (például a termékmarketing reputációs és egyéb kockázatai) jelentette a legfőbb problémát. Másrészről Közép-Kelet Európában kevésbé okoz fejtörést a túlzott szabályozás, és a világ bármely más pontjához képest kevesebb félelmet jelent a piaci szereplők számára a kamatlábak érzékenysége. Mindemellett a felmérés elkészítése óta ugyan történtek változások, azonban a régióban legkevésbé a politikai megrázkódtatástól tartanak a válaszadók.
David Wake, a PricewaterhouseCoopers magyarországi irodájának pénzügyi szolgáltatásokért felelős vezetője elmondta: "Amiatt, hogy a közép-kelet európai bankok részvényesei jórészt külföldiek, nem meglepő, hogy a válaszaik megegyeznek a globális eredményekkel. Ennek ellenére a közép-kelet európai piacra is jellemző néhány sajátos kihívás: a régióra jellemző, hogy a fejlett piacokat meghaladó növekedési ütem okán a likviditásra fektetett hangsúly jelentősebb. Másik ilyen jelentős kihívás a kockázatkezelés szükségessége, mivel a banki üzletek egyre inkább új területekre terjesztik ki tevékenységüket. Ez nyilvánvaló a válaszadók reakciójának szintjéből, melynek során kihangsúlyozták a csalási- és az általános kockázatkezelési technikákat."
További információk
Centre for the Study of Financial Innovation
Az 1993-ban létrehozott Centre for the Study of Financial Innovation londoni központtal működő, a pénzügyi szolgáltatások jövőjét kutató független, közhasznú kutatóbázis. Társszervezete New Yorkban a New York CSFI. A CSFI 1996 óta rendszeresen publikálja „Banana Skins” felméréseit. www.csfi.org.uk
A PricewaterhouseCoopers (www.pwc.com/hu) iparág specifikus könyvvizsgálati, adó- és pénzügyi tanácsadási szolgáltatásaival segíti ügyfeleit összetett üzleti problémák megoldásában, és abban, hogy mérhető módon legyenek képesek érték teremtésére. Több mint 146 000 szakértője a világ 150 országban – új megközelítésen alapuló komplex szakértői tanácsok alkotása érdekében – egyesíti tudását és tapasztalatát.
A PricewaterhouseCoopers elnevezés a világszintű PricewaterhouseCoopers szervezet tagvállalataira utal.
©2008 PricewaterhouseCoopers. Minden jog fenntartva.